2012. február 4., szombat

Grace Klinika idézetek

A Grace Klinika végén mindig vannak kis monológok. Ezek nagyon tetszenek nekem. Itt van pár belőlük:


"Szörnyű napom volt. " Folyton ezt mondogatjuk.
Veszekedtünk a főnökünkkel, hasmenés, a forgalom...
Ezt nevezzük szörnyűnek, pedig igazán semmi szörnyű nem történt.
.
.
Ezek azok a pillanatok, amikor imádkozunk
egy gyökérkezelésért... egy APEH ellenőrzésért... hogy csak a kávénk ömöljön a ruhánkra.
Amikor igazán szörnyű dolgok történnek... elkezdünk imádkozni egy Istenhez, akiben nem is hiszünk, hogy hozza vissza az apró szerencsétlenségeket... és ezt vonja vissza.
Semmiségnek tűnik, nem igaz? A konyhában a csőtörés, a mérgező tölgyfa, a veszekedés, ami után remegünk a dühtőI? Vajon segített volna, ha tudjuk, mi jön még ezután?
Ha tudtuk volna, hogy ezek voltak életünk legjobb pillanatai?"

"Kicsit ijesztő, milyen könnyen széthullhat minden.
Néha nagy veszteség kell, hogy érjen, hogy rájöjj, mivel törődsz a legjobban.
Néha erősebb leszel, ha erre rájössz.
Bölcsebb, jobban felkészült, és már jobban tudod kezelni a következő csapást.
Néha... De nem mindig."

"Talán nem nyerünk mindig. De nem vagyunk lusták.
Kihasználjuk a lehetőséget. Kockáztatunk. Nagyra hajtunk.
És néha, igen... Kitörünk.
De néha... hazafutás lesz belőle."

"Nem mindig könnyű kimondani, ami a szívedet nyomja.
Néha rá kell, hogy kényszerítsenek. Néha jobb, ha megtartod magadnak a dolgokat.
Játszd a hülyét!
Még akkor is, ha minden porcikád el akarja mondani az igazat.
Szóval befogod a szád...
Megtartod a titkod... és más módon próbálsz boldog lenni."

"Eleinte tele vagyunk reménnyel. Úgy tűnik, az egész világ nekünk dolgozik…
Sose vesztünk. Azt mondják, az őrültség egyik jele, hogy nem fogadjuk el a veszteséget.
Ez valószínűleg igaz. De néha... csak így lehet életben maradni."


"Bárcsak az életnek is lett volna próbája... és lett volna lehetőség, hogy újra csináljuk.
Akkor addig gyakoroltunk volna minden pillanatot, míg jól nem csináljuk.
Sajnos... minden nap próba nélkül, élesben megy.
Úgy tűnik, mikor van lehetőségünk próbálni... és felkészülni... gyakorolni...
Akkor se tudunk igazán felkészülni a nagy pillanatra."


"Mikor dobod be a törölközőt, mikor ismered el, hogy egy veszett ügy tényleg az?
Van egy pont, amikor már túl sok...
Amikor már nem harcolunk tovább. Feladjuk.
Ekkor kezdődik az igazi munka...
Reményt kell találnunk ott, ahol semmi sincsen."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése